Megmaradó hátrányok

Az óriási intézetekben rettenetes körülmények között élő gyerekek fejlődése még szerető családba kerülésük után is elmaradt kortársaiktól, állapította meg a romániai intézményekből Angliában örökbefogadott gyerekek vizsgálata. Az eredményeket Gervai Judit, az ELTE PPK...

Nem gonoszságból csinálja

Sok nehézséget okoznak a szülőknek, pedagógusoknak az ADHD-s gyerekek. A folyton izgő-mozgó, fogyelmetlen, hangoskodó gyerek azonban nem szándékosan bosszantja a környezetét, tudatos lépésekkel a tünetek enyhíthetők. Ede másfél évesen érkezett meg a nevelőcsaládhoz,...

Hátrányból indulnak

A gyermekvédelmi gondoskodásba bekerült gyerekek többnyire tanulási lemaradásokkal küzdenek. A figyelemzavar, a szegényes szókincs és az iskolai hiányzások, évismétlések általános problémát jelentenek, célzott fejlesztéssel lehet segíteni rajtuk. Hat testvér érkezett...

„Pont olyan anya vagyok, mint amilyen ember”

Három idősebb testvér örökbefogadása, nehéz előtörténettel. Oláh-Paulon Viktória, és férje, László három gyereket nevelnek, Alexandra nyolcéves, Csaba hat és fél, Dzsenifer öt és fél. A három gyerek vér szerinti testvér, a két idősebbet másfél éve, a legkisebbet fél...
SOS Gyermekfalvak
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.