Az óriási intézetekben rettenetes körülmények között élő gyerekek fejlődése még szerető családba kerülésük után is elmaradt kortársaiktól, állapította meg a romániai intézményekből Angliában örökbefogadott gyerekek vizsgálata. Az eredményeket Gervai Judit, az ELTE PPK Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára ismertette a Gyermekek és a Jog konferencián.
Elhanyagolt, alultáplált gyerekek, akik napjaikat a kiságyukban töltik, egy túlzsúfolt helyiségben, a felnőttek különösebben nem foglalkoznak velük, nem beszélgetnek velük, a személyzet létszáma csekély, a gyerekek nem mosdanak, nem tanulják meg a szobatisztaságot, mese, játék nincs. Így élt a rendszerváltáskor 170 ezer gyerek a romániai intézetekben, harmadik világbeli körülmények között. A bekerülés oka a Ceauşescu-rezsim családpolitikája volt: az abortuszt tiltották, így a szegénységben élő családoknak ez volt a módja a nem kívánt gyermektől való megszabadulásnak. A gyerekek általában a szülés után kerültek be, és nem is volt esélyük távozni a nagy intézetekből.
A rendszerváltáskor az intézetek titkára is fény derült, és összesen több ezer gyereket fogadtak örökbe a kilencvenes években nyugat-európai családok, Nagy-Britanniában, Írországban, Kanadában. A gyerekek rossz kondícióban érkeztek új hazájukba, fejlődési mutatóikkal a korosztály alsó 3 százalékába tartoztak a fogadó országban. A tömegesen érkező rossz állapotú gyerekek lehetőséget adtak annak felmérésére, hogy a korai elhanyagolást a későbbi szerető, gondoskodó környezet felül tudja-e írni. Az ERA (English Romanian Adoptee) kutatásban Edmund Sonuga-Barke és Michael Ritter vezetésével olyan gyerekeket vizsgáltak, akiket romániai intézetekből fogadtak örökbe brit családok. 58 gyerek még féléves kora előtt, 53 fél- és kétéves kora között, 54 pedig kettő és három és fél éves kora között érkezett az új hazába. A kontrollcsoportnak olyan brit gyerekeket választottak, akiket féléves koruk előtt fogadtak örökbe, és előtte sem szenvedtek el elhanyagolást.
A gyerekeket megvizsgálták érkezésükkör, majd 4, 6, 11 és 15 éves korukban. A kutatás azt állapította meg, hogy hat hónapnál rövidebb intézeti elhanyagolás nem okozott tartós lemaradást, ezek a gyerekek felzárkóztak kortársaikhoz, nem tértek el a mutatóik. A fél évnél hosszabb deprivációt elszenvedő gyerekek is sokat fejlődtek, de néhány területen megmaradtak a lemaradásaik. Magasságuk, súlyuk, fejkörfogatuk elmaradt a korosztályuktól, és köztük gyakoribb volt a korai nemi érés. Míg a kontrollcsoportnak csak 17 százaléka, nekik 27 százalékuk már a pubertásba lépett 11 évesen.
A fél évnél hosszabb elhanyagolást elszenvedő gyerekek értelmi fejlődése is elmaradt társaikétól. A megérkezéskor átlagos IQ-juk 45 volt, a későbbi években ez 90-re nőtt, azaz rengeteget fejlődtek, de az átlagos intelligenciahányadost nem érték el. Több társas, érzelmi, viselkedési problémájuk is volt a deprivált környezetből érkező gyerekeknek. A várakozásokkal ellentétben ugyanakkor a gyerek alultápláltsága nem volt lényeges tényező a későbbi fejlődésben.
Egy amerikai örökbefogadó anyuka és a romániai kisgyerek
A különbségek még a gyerekek 15 éves korában is érzékelhetőek voltak, a szakemberek megfigyeltek egy depriváció-specifikus pszichológiai mintázatot, ami elmaradott értelmi képességeket, kvázi-autizmust, gátlástalan kötődést és figyelemzavart, hiperaktivitást foglalt magába. A kvázi-autizmus annyit jelent, hogy ezeknek a gyerekeknek nehézségeik voltak a társas jelzések értelmezésében, a kommunikációban, jellemző volt rájuk egy beszűkült kényszeres érdeklődés. A gátlástalan kötődési zavar abban nyilvánult meg, hogy a gyerek bármely más felnőtthöz is úgy kötődött, mint a szülőhöz, akár idegenekkel is elment volna, és veszélyes helyzetben sem kereste a szülőt. 11 éves korban a kontrollcsoportban 7 százalék volt a tünetegyüttes gyakorisága, a fél évnél hosszabb deprivációt elszenvedőknél 39 százalék.
Az eredmények megerősítik, hogy, bár a család sok hátrányt képes helyrehozni, a gyerekek első éveiben a nagy intézeteknél mindenképpen jobb nevelőcsaládban élniük.