Gyerekek egész generációja nő fel úgy, hogy az internet a mindennapjaik része, ennek pedig alapjaiban kellene felráznia a teljes oktatási rendszert. A sokak által várva-várt oktatáspolitikai forradalom azonban mintha elmaradna, nemcsak Magyarországon, a világon sok...
Tudástár
“Elrontották a napom, de holnapom nem adom”
Fél évvel ezelőtt megkérdeztek egy csapat állami gondoskodásban élő fiatalt, hogy mi foglalkoztatja őket, miről énekelnének szívesen. A rezilienciáról, vagyis arról, hogyan lehet a traumák ellenére, vagyok azok dacára megerősödni, alkalmazkodni az akadályokhoz, jött a...
“Azért vagyunk felnőttek, hogy a gyerek problémáit meg tudjuk oldani.”
Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak gyermekvédelmi programigazgatója nemcsak szakemberként, hanem örökbefogadó és nevelőszülőként is megéli a mostani gyermekvédelmi rendszer minden szépségét és nehézségét. Két cigány, nehéz sorsból hozzá került gyerek fejlődését...
“Már két évesen elkezdjük, aztán soha többet nem hagyjuk abba”
Egy dologban mindannyian ügyesek vagyunk, legyen szó kicsiről vagy nagyról, történjen idegennel, munkatárssal vagy baráttal. Ez pedig nem más, mint hogy hogyan kell hazudni Miközben szeretnénk, hogy minél kevesebbet ejtsenek át minket, és a gyerekeinket is az...
„Huszonhat éve nem voltunk kettesben”
Nevelőszülőség egy házaspár szemével. Mónika és Mihály évtizede foglalkoznak nevelt gyerekekkel, fél éve dolgoznak az SOS kőszegi gyermekfalujában. Férj és feleség arról mesélnek, miért vállalkoztak erre a feladatra, és hogy boldogulnak a mindennapokban öt különböző...
„Eddig szinte minden Down-szindrómás gyereknek találtam családot”
Steinbach Éva Down-szindrómás gyerekek családjának segít, s bár a célja, hogy minél több kisbabát a vér szerinti szülők neveljenek fel, már húsz Down-bébinek talált örökbefogadókat vagy nevelőszülőket. Az interjú folytatásában meg tudjuk, kik adják és kik fogadják...
„Láttam, hogy pont olyan kisbaba, mint a többi”
Steinbach Éva Down-szindrómás gyerekek családjának segít, s bár a célja, hogy minél több kisbabát a vér szerinti szülők neveljenek fel, már húsz Down-bébinek talált örökbefogadókat vagy nevelőszülőket. Az interjú első részében mesél kisfia haláláról, ami elindította...
„Több oldalról birizgáljuk a pókhálót”
Mit lehet elérni egy bántalmazott, traumákkal küzdő, esetleg a sokadik családban élő gyereknél? Hogy zajlik a terápia kisautózás közben? Miért csak négyszer mennek el a pszichológushoz a kamaszok? Hogy kell jól kezelni az ovis dührohamait? Felül lehet írni egy korábbi...
„Sikertörténetként fogjuk elkönyvelni, ha hazakerülnek a gyerekek”
Beszélgetés egy nevelőapával. Szilárd és felesége fél éve nevelőszülők az SOS Gyermekfalvak kőszegi hálózatánál, két vér szerinti gyerekük mellé egy korban közeli testvérpár érkezett hozzájuk. Hogy zajlik az élet a hatfős családban, milyen egy nehezen kezelhető...
„Ha a gyerek életvitelét, személyiségét tudom korrigálni, a drogprobléma meg fog szűnni”
Folytatódik az interjú Juhász Péterrel, a Budapesti Javítóintézet igazgatójával, itt 12-19 éves, bűnelkövető fiúk töltik előzetes letartóztatásukat. Ma arról mesél, meg lehet-e szökni a magas falak övezte intézetből, hogy viszonyulnak a nőkhöz a bekerült bűnelkövető...
„Ha kikerülnek, egy villamoson fogok utazni ezekkel a gyerekekkel”
Óbudán, az ország legnagyobb panelházának a tövében, a Szőlő utcában magas falak mögött egy zárt intézmény rejtőzik. Ez az Emberi Erőforrások Minisztériuma Budapesti Javítóintézete. 12-19 éves, bűnelkövető fiúk töltik itt előzetes letartóztatásukat, amíg ítélet nem...
„Egy hülyeség miatt, tizenöt perc miatt tizenöt évig rács mögött leszek”
Zoltán nemrég volt tizennyolc éves. Várhatóan legalább tíz év börtön vár rá, miután egy rosszul elsült „balhé” emberölésbe torkollt. Zoltán gyönyörűen rajzol, készül az érettségire. A Szőlő utcai Budapesti Javítóintézetben beszélgettünk, ahol az ítéletre várva...
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.
Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!
