Kovács Bori a CÓKMÓK kitalálója, formatervezőként véletlenül találkozott a világot másképp megismerő gyerekekkel. Amikor először járt állami gondozott gyerekeknél, akkor jött rá, hogy mennyi mindent nem tudunk erről a nagyon zárt világról, a gyerekek vágyairól, a nevelőszülőkről. Szerette volna megmutatni, hogy milyen értékesek a srácok, ugyanakkor mennyire behatároltak az életkörülményeik. Nem jöhetnek-mehetnek csak úgy, nincs szülő, aki elkísérné őket például vásárolni, egészen más élményeik vannak, mint a kortársaiknak. A páros interjú első részét itt olvashatod.
“Sokszor érzik magukat elveszve, ha komolyabb kihívással szembesülnek. Mindent csoportosan tesznek, így viszont könnyen elveszik az az érzés, amikor csak te vagy a középpontban. Elvész a figyelem, amire pedig mindenkinek nagy szüksége lenne.”
Bori a találkozás erejében hisz. Ha megveszel egy CÓKMÓK-ot, akkor azzal közösséget vállalsz az állami gondoskodásban élő gyerekekkel, hiszen a te gyereked mellett egyet egy gyermekotthonban élő kisfiú vagy kislány kap majd.
A CÓKMÓK egy speciális iskolatáska, amit a szülők vásárolhatnak meg saját gyermeküknek, ám a kiválasztott táska minden esetben megduplázódik, a második pedig egy olyan 5-11 éves gyermeké lesz, aki nem kaphat ilyen táskát saját szüleitől, mert állami gondoskodásban él.
Nagy volt az érdeklődés a CÓKMÓK-ra, jöttek a befektetők, vonzó volt a startup világ számára is. Voltak, akik még több hasonló terméket szerettek volna gyártatni, mások egy teljes platformmá bővítették volna az ötletet. Bori viszont ragaszkodott az eredeti elképzeléséhez, hogy a táska csak egy apropó legyen arra, hogy közösséget vállalunk, hogy már egészen fiatalon megismerkedünk a másikkal. De valahogy ezek a találkozások elmaradtak, az emberek szívesen adtak pénzt, de az elköteleződés következő fokát már csak kevesen lépték meg, csak páran jöttek el a találkozókra az állami gondozott gyerekekkel.
“Ha újrakezdhetném, akkor több időt fordítanék a közösségszervezésre, tanulnék más szervezetektől, mint a Bagázs. De nem hiszem, hogy hibáztam azzal kapcsolatban, hogy nem indultam el a még több termék irányába. Nem hiszem, hogy szórni kellene átgondolatlanul a termékeket az állami gondoskodásban élő gyerekeknek, nekik nem erre van elsősorban szükségük, hanem közösségre, figyelemre, barátokra.”
Voltak emlékezetes találkozások, az egyik éppen Mikulás környékén. A gyerekek vacsorával készülődtek, gyümölcssalátát készítettek közösen a családokkal, és egyszercsak egy 9-10 év körüli kisfiúnak eszébe jutott, hogy gyújtsanak gyertyát és úgy egyék meg a vacsorát. Semmiségnek tűnik azok számára, akik családban nőnek fel, de itt más volt a helyzet. Érezhető volt, hogy milyen sokat jelent a gyerekeknek ez a pár órányi meghittség, a bensőséges hangulat.
Tök oké, ha előítéleted van
Persze a kinézetbeli, anyagi és tárgyi különbségek lehetnek megbélyegzőek is. A CÓKMÓK találkozókon nem volt nagy idegenkedés a gyerekek között, mert az állami gondozott státusz nem egy látható különbség, ezt nem kell magadon hordanod. Bori szerint ebben a közegben a szülők viselkedésén sokkal jobban érezhető volt a feszélyezettség, a zavar. Ők már sokkal inkább percepciókkal készültek a találkozásokra, sok esetben akár előítélettel is. Hogyan lehet erre felkészíteni a spéci gyerekeket?
Nem lehet a gyerekek temperamentumára ráhúzni egyfajta megoldást. De az, hogy ha találkoznak és látják egymást az is egy információ.
“Annak vagyok a híve, hogy ismerjük a dolgokat és utána dönthetünk. Azt gondolom, hogy ha a gyerekeket saját magukban erősítjük, ők meg tudják vívni ezeket a helyzeteket. Nagyon nehéz, de ezzel nem tudsz mit csinálni. Mert mindig lesz olyan ember vagy gyerek, aki tuskó.”
Ha magadat elfogadod, akkor menni fog – ezt tartják jó megoldásnak és persze megkerülhetetlen azoknak a felnőtteknek a felelőssége, akik egy közösségben irányíthatják a gyerekeket.
“Hosszú távon nagy segítség mindenkinek, ha a többség részéről nincs egy áldozathibáztató magatartás. Most még valószínűleg sok spéci kisgyerek hiszi azt, hogy a többség rosszat gondol róla, de ha ezt elfogadjuk és ők elkezdik magukat szégyellni a másságuk miatt, akkor ez iszonyú káros lesz. Mert ha te szégyelled magad, nem vagy magaddal kibékülve, titkolnivalód van, akkor nem mersz beszélgetni, nem mersz emberek közé menni. Vagy ha mész, akkor is agresszív leszel vagy zárkózott. Számoljunk le végre a szégyenérzettel és a titkolózással azzal kapcsolatban, hogy valakinek csak 3 ujja van és nem öt, vagy amúgy nem tud olvasni. Ha ez nem ciki dolog, akkor nem fog tudni senki bántani, ezt az erőt kell mindenkinek megtalálnia magában. A másik oldalon pedig odáig kellene eljutnunk, hogy elérjük ezek az előítéletek ne szülessenek meg és ezzel ne szembesüljenek a gyerekek. Mi ezért dolgozunk.”
foto: Balázs