Hírek

A béranyaságot is bevállalnák a gyermektelenek

A béranyaságot is bevállalnák a gyermektelenek

Az emberek fele akár egyedül is vállalna gyereket, harmada pedig fogadna béranyát, ha nem sikerülne a megtermékenyülés. Inkább az örökbefogadást választanák, mint a lombikprogramot. Többek között erre jutott az SOS Gyermekfalvak legfrissebb felmérése.   Több mint...

bővebben
Évente ezer gyerek hiába várja, hogy örökbe fogadják

Évente ezer gyerek hiába várja, hogy örökbe fogadják

Óriásit csökkent az örökbefogadások száma, miközben több a várakozó szülő, mint a gyerek. Az örökbefogadásra váró gyerekek egy részére nincs kereslet. November 9. az örökbefogadás világnapja.   2016 óta először esett 1000 alá az örökbefogadások száma (901),...

bővebben
Akkor tudunk mit kezdeni a traumával, ha megértjük

Akkor tudunk mit kezdeni a traumával, ha megértjük

Azok a gyermekek, akiket szüleik elhanyagoltak, fizikailag vagy érzelmileg bántalmaztak gyakran traumás élményekkel küzdenek. Ha ezekkel már kisgyermekkorban foglalkozunk, a gyermekek megerősödhetnek és szabadon tudnak fejlődni. Ugyanakkor az állami gondoskodásban...

bővebben
Médiaösszefogás az állami gondoskodásban élő gyerekekért

Médiaösszefogás az állami gondoskodásban élő gyerekekért

Vannak gyerekek, akiket sosem puszil meg az édesanyjuk, nem tudják, milyen, amikor édesapa megölel. Ma közel 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban. További 140 ezer gyereket bármikor elvehetnek a szüleitől. Van egy nap az évben, ami mostantól kezdve róluk szól:...

bővebben
Hatalmas sikerrel zárult az RTL Magyarország adománygyűjtése

Hatalmas sikerrel zárult az RTL Magyarország adománygyűjtése

Az RTL Magyarország társadalmi felelősségvállalási programja részeként idén nyáron több műsorával is az SOS Gyermekfalvakat támogatta. A Fókusz Plusz májusi adománygyűjtő különkiadása, valamint a nemrég véget ért Barátok közt ikonikus tárgyaira meghirdetett, a...

bővebben
Díjat nyert az SOS Gyermekfalvak

Díjat nyert az SOS Gyermekfalvak

A külvilág is díjazta erőfeszítéseinket, amit a COVID alatt tettünk kollégáinkért. Idén először kapott elismerést a nonprofit szektorból érkező pályázat, az SOS Gyermekfalvak kampánya különdíjban részesült és elnyerte a Magyar Public Relations Szövetség (MPRSZ)...

bővebben
Alvás- és evészavarokat okoz a pandémia a fiataloknál

Alvás- és evészavarokat okoz a pandémia a fiataloknál

A szülők fele szerint okozott a járvány valamilyen lelki vagy mentális problémát, viselkedészavart a gyermekeknél az SOS Gyermekfalvak legfrissebb felmérése szerint.   Az SOS Gyermekfalvak felmérésében arra volt kíváncsi, hogyan viselték a hónapokig tartó bezártságot...

bővebben

Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

 

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Iratkozz fel az SOS Gyermekfalvak hírlevelére, hogy szakértő tanácsokat, érdekes tanulmányokat, izgalmas kutatásokat, aktuális információkat olvashass a gyermekvédelem és a gyermeknevelés legaktuálisabb kérdéseiről!

SOS Gyermekfalvak
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.