Tehetséggondozó programok a kecskeméti SOS Gyermekfaluban

2011.03.22
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

A kecskeméti SOS gyermekfalu az Útravaló Alapítvánnyal és a Humán Szakközépiskolával együttműködve 2011-ben mintegy 3 millió Ft értékű támogatást nyert el az Oktatásért Közalapítványtól tehetséggondozási programok megvalósítására.

A tehetséggondozó programok célja a gyermekfaluban nevelkedő tehetséges fiatalok ismereteinek gyarapítása, készségeinek fejlesztése a környezettudatos magatartás jegyében.
A Játsszunk az anyagokkal! elnevezésű program keretében a gyermekek megismerkedhetnek a természetben található anyagok feldolgozási módjával, majd megszerzett ismereteiket felhasználva a program végén kiállítást szerveznek az általuk készített dísz- és használati tárgyakból.
A Váljék egészségedre! programban olyan 6-15 éves gyermekek vesznek részt, akik szívesen sportolnak, jól kommunikálnak, kitartóak a tevékenységükben és nagyfokú képzelőerővel rendelkeznek.
A program megvalósításában jelentős szerepet vállal a kecskeméti Útravaló Alapítvány, amely 1999 óta segíti a gyermekfaluban nevelkedő tehetséges fiatalok tanulmányait és pályakezdését.

Dr. Zombor Gábor polgármester, a kuratórium tagja arra hívta fel a figyelmet, hogy manapság sok jól induló kezdeményezése hal el anyagi források hiánya miatt. Az Útravaló Alapítvány azon dolgozik, hogy ez ne fordulhasson elő. Kérte a sajtó és a nyilvánosság segítségét abban, hogy minél több emberhez eljusson az üzenet: aki úgy érzi, hogy van lehetősége áldozni a tehetséggondozásra, támogassa az alapítványt.

Hasznosnak találtad a cikket?
Oszd meg az ismerőseiddel a Facebookon!
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Mit csinál az SOS Gyermekfalvak?

Célunk, hogy az állami gondoskodásban élő vagy veszélybe került gyerekek számára a felnövekedéshez szeretetteli, biztonságos környezetet, az önálló életkezdéshez pedig támogató hátteret nyújtsunk. Tevékenységünk alapja a gyerekek iránti szeretet és tisztelet, a szakmai felkészültség és az elkötelezettség. Büszkék vagyunk rá, hogy gyerekek sorsát tehetjük jobbá! Hisszük, hogy minden gyerek megérdemli az esélyt a teljes életre.

Iratkozz fel az SOS Gyermekfalvak hírlevelére, hogy szakértő tanácsokat, érdekes tanulmányokat, izgalmas kutatásokat, aktuális információkat olvashass a gyermekvédelem és a gyermeknevelés legaktuálisabb kérdéseiről!

SOS Gyermekfalvak
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.