Szakmai összefogás a kórházban maradó csecsemőkért

2026.08.07
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Babaringató programot indított a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház és az SOS Gyermekfalvak. A program célja, hogy az SOS képzett önkénteseitől a kórházi tartózkodás ideje alatt is minél teljesebb testi-lelki támogatást kapjanak azok a csecsemők, akik átmenetileg még nem kerülhetnek családba.

Az országos nevelőszülőhiány miatt továbbra is megoldatlan több száz újszülött elhelyezése. Előfordul, hogy egyes babák akár 4-7 hónapot is egészségügyi intézményekben töltenek. A kórházban hagyott babák helyzetének megoldásáért évek óta kampányoló SOS Gyermekfalvak ezért is indított új programot a kecskeméti kórházban. A kórházban maradó csecsemők többségét látogatja a család, őket életkörülményeik miatt nem vihetik haza, de akad közöttük örökbefogadható gyermek is, akiről lemondtak a szülők.

„A megoldás az ő esetükben a nevelőszülőnél való elhelyezés lenne, de amíg ez nem rendeződik, az alapítvány addig is szeretne tenni értük. A csecsemők rengeteg felelősséget és plusz munkát rónak az egészségügyi személyzetre. Az SOS Gyermekfalvak azzal szeretné enyhíteni a már évek óta elhúzódó krízishelyzetet, hogy önkéntes programot indított a babák ellátásának segítésére. Képzett önkéntesek a hét minden napján foglalkoznak a babákkal addig, míg helyzetük véglegesen nem rendeződik” – mondta Szilvási Léna, az SOS szakmai igazgatója.

A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház kecskeméti Csecsemő- és Gyermekosztályán azoknak a csecsemőknek az ellátása is kiemelt figyelmet kap, akik egészségügyi vagy szociális okok miatt hosszabb időt töltenek az intézményben. Az osztály szakemberei olyan családias, biztonságos környezetet alakítottak ki számukra, amelyben a magas színvonalú egészségügyi ellátást folyamatos fejlesztőmunka és személyes gondoskodás segíti. Ezt a szakmai munkát egészíti ki most az SOS Gyermekfalvak önkéntes programja.

Az Alapítvány és a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház együttműködésében indított „Babaringató” program keretében az SOS jelenleg 10 önkéntessel van jelen a kecskeméti Újszülött Részlegen. Az önkéntesek nem ápolási feladatokat látnak el. Munkájuk szigorúan meghatározott szakmai keretek között, a kórházi dolgozókkal együttműködve zajlik. A program előkészítését több hónapos szervezőmunka, szakmai egyeztetések, képzések és részletes protokollalkotás előzte meg.

„A nálunk hosszabb ideig ellátásra szoruló csecsemők számára tudatosan olyan környezetet alakítottunk ki, amely jóval több egy kórházi osztálynál. Olyan biztonságos, családias közeget működtetünk, ahol minden gyermek megkapja azt a figyelmet és gondoskodást, amelyre fejlődéséhez szüksége van. Az elmúlt hónapokban kollégáink részletes szakmai előkészítő munkát végeztek, képzéseket tartottunk, egységes működési rendet dolgoztunk ki, hogy az önkéntesek bekapcsolódása valóban a gyermekek érdekeit szolgálja és szervesen illeszkedjen az osztály szakmai munkájába” mondta dr. Kelemen Edit, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztály Újszülött Részlegének vezető főorvosa.

A program hosszú távú célja, hogy a kórházi tartózkodás ideje alatt is minél teljesebb testi-lelki támogatást kapjanak azok a csecsemők, akik átmenetileg még nem kerülhetnek családba. A Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház és az SOS Gyermekfalvak együttműködése ennek a közös szakmai törekvésnek az első lépése.

Hasznosnak találtad a cikket?
Oszd meg az ismerőseiddel a Facebookon!
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Mit csinál az SOS Gyermekfalvak?

Célunk, hogy az állami gondoskodásban élő vagy veszélybe került gyerekek számára a felnövekedéshez szeretetteli, biztonságos környezetet, az önálló életkezdéshez pedig támogató hátteret nyújtsunk. Tevékenységünk alapja a gyerekek iránti szeretet és tisztelet, a szakmai felkészültség és az elkötelezettség. Büszkék vagyunk rá, hogy gyerekek sorsát tehetjük jobbá! Hisszük, hogy minden gyerek megérdemli az esélyt a teljes életre.

Iratkozz fel az SOS Gyermekfalvak hírlevelére, hogy szakértő tanácsokat, érdekes tanulmányokat, izgalmas kutatásokat, aktuális információkat olvashass a gyermekvédelem és a gyermeknevelés legaktuálisabb kérdéseiről!

Elég csak az email címedet megadni, 
és tájékoztatni fogunk az aktuális kampányainkról, legújabb tartalmainkról.

SOS Gyermekfalvak
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.