Segítség a rászoruló családoknak

2025.02.14
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

A nehéz helyzetbe került családokat támogatta a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége – MaTáSzSz az SOS Gyermekfalvakon keresztül.
A MaTáSzSz munkatársai és a XXIII. Távhőszolgáltatási Konferencia és Szakmai Kiállításra látogatók tartós élelmiszert gyűjtöttek az SOS által működtetett Kuckó Gyermekek Átmeneti Otthonában élő családok kapták, akiknek mi segítünk talpra állni. Ezek azok a családok, akik az összeomlás szélén voltak, amikor az SOS-be érkeztek, mi jelentjük nekik az utolsó esélyt.
140 ezer gyereket fenyeget a veszély, hogy kiemelhetik a családjából életkörülményeik miatt. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak akkor lépjünk be egy család életébe, amikor már baj van. A munkahely, a lakás elvesztése, egy hosszantartó betegség, vagy például a szülők válása is megingathat egy addig jól működő családot is. Hiszünk benne, hogy megfelelő időben adott támogatással túl lehet lendülni ezeken az élethelyzeteken.
A Kuckó Gyermekek Átmeneti Otthon  a családi krízishelyzetekre ad megoldást. Különböző gazdasági, szakmai és pszichés támogatással segítjük a nehéz helyzetben lévő családokat túllépni a krízishelyzeten, megakadályozzuk a gyerekek kiemelését a családból. Amíg a szülők rendezik életkörülményeiket, a Kuckó biztonságos otthont nyújt a gyermekeknek és a csecsemővel érkező szülőnek.
Munkatársaink a konferencián is jelen voltak és meséltek az érdeklődőknek a hátrányos helyzetű családokról. A MaTáSzSz emellett közel félmillió forinttal támogatta az SOS Gyermekfalvak munkáját a szülők nélkül élő gyerekekért.
Köszönjük!
Hasznosnak találtad a cikket?
Oszd meg az ismerőseiddel a Facebookon!
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Mit csinál az SOS Gyermekfalvak?

Célunk, hogy az állami gondoskodásban élő vagy veszélybe került gyerekek számára a felnövekedéshez szeretetteli, biztonságos környezetet, az önálló életkezdéshez pedig támogató hátteret nyújtsunk. Tevékenységünk alapja a gyerekek iránti szeretet és tisztelet, a szakmai felkészültség és az elkötelezettség. Büszkék vagyunk rá, hogy gyerekek sorsát tehetjük jobbá! Hisszük, hogy minden gyerek megérdemli az esélyt a teljes életre.

Iratkozz fel az SOS Gyermekfalvak hírlevelére, hogy szakértő tanácsokat, érdekes tanulmányokat, izgalmas kutatásokat, aktuális információkat olvashass a gyermekvédelem és a gyermeknevelés legaktuálisabb kérdéseiről!

SOS Gyermekfalvak
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.