Mindenki visz magával valamit gyerekkorából a felnőtt életbe
Tárgyakat, érzelmeket, traumákat. Az SOS Gyermekfalvak október 7-én, az állami gondoskodásban élő gyerekek napján új kampányában megmutatja, milyen hiányérzetet okoz, ha nincsenek meg az ideális gyerekkorhoz szükséges feltételek. Ökölvívó világbajnok, villanyszerelő-gyerekjogi tapasztalati szakértő, szociális munkás. Mindhármuk múltjában két közös elem van: állami gondoskodásban nőttek fel és sikeresen talpra álltak.
A mesterséges intelligencia segítségével gyerekkori képeik most átváltoznak a vágyott, számukra elérhetetlen gyermekkorrá.
„Ha összekoszoltam az új ruhámat, előkerült a nadrágszíj. Emlékszem, ahogy állok a tükör előtt és nézem a nyakamon a szíj nyomát. Emlékszem, hogy a fehér ruhámra, amin a fotón vagyok, nagyon vigyáztam, nem mertem aznap megenni a tízóraimat” – meséli Zsiga Melinda kétszeres bronzérmes kick-box világbajnok, aki maga is állami gondoskodásban nőtt fel.
„Az anyaotthonban az egyik gyerek nagyon rám volt állva. Egyszer talált egy égő cigicsikket a földön és belenyomta a szemembe. Onnantól kezdve a fémcsúszda alatt bújkáltam mindig, ha kimentünk az udvarra, mert azt reméltem, a fém megvéd majd mindenkitől és mindentől” – emlékezik vissza Ricsi, aki úgy érzi, sosem volt mellette igazán felnőtt, aki óvta volna, figyelt volna az igényeire.
„A gyerekotthonban az ebédlőben volt egy nagy hűtő. Le volt lakatolva, hogy a gyerekek ne tudjanak belőle kivenni semmit, a nevelők nyithatták csak ki. A tizedik szülinapomon kaptam egy tortát az egyik nevelőtől, tejszínes-csokisat, és ebben az évben először én vághattam fel. Jó lett volna, ha nem csak a nevelő van ott, hanem a saját családom is.”
