Köszönjük a szállodák kitartását a járvány alatt is!

2020.06.04
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

A mögöttünk álló nehéz hónapokat számtalan vállalati szektor is megsínylette. Szállodai partnereink is közéjük tartoznak, akik még korábban csatlakoztak az SOS Check-out a gyerekekért programjához, hogy segítsenek a szülők nélkül élő gyerekeknek.

Bízunk benne, hogy az újranyitással a turizmus is feléled és mindenhol mérséklődnek a veszteségek, és drukkolunk partnereinknek, hogy átvészeljék ezt az időszakot.

A Check-out programot 3 éve indítottuk, azóta 10 szálloda csatlakozott hozzá. A program lényege, hogy a hotelek egy általuk választott összeget adnak hozzá kijelentkezéskor a vendégek számlájához. A legtöbb szállodában 500,-HUF/szoba a támogatási összeg. Erről már érkezéskor a bejelentő lapon és a szobákban elhelyezett szóróanyagokon tájékoztatják őket. A vendégek kijelentkezéskor eldönthetik, hogy maradjon-e ez az összeg. Visszajelzések alapján a szállóvendégek  98%-a örül, hogy pihenésével egyben jótékonykodhat is.

Az indulás óta a Check-out programból annyi támogatás gyűlt össze, amely több mint 3 SOS ház éves fenntartási költségét biztosítja. Ez óriási segítség az alapítványnak és a nevelőszülői családnak, hiszen ez adja a kiszámíthatóságot, amire nagy szükség van ahhoz, hogy a gyerekek egzisztenciálisan biztonságban érezhessék magukat és megkapják a szükséges fejlesztéseket.

Ezért arra biztatunk minden nyaralni vágyót, hogy válassza kiemelkedően magas színvonalú szolgáltatást nyújtó partner szállodáinkat, ahol nemcsak jól érezhetik magukat, hanem közben egy jó ügyért is „pihenhetnek”. A mostani járvány helyzet ugyanis az SOS Gyermekfalvakat is nehéz helyzetbe hozta. A koronavírussal szembeni védekezés és a gyermekek otthoni digitális oktatásnak költségei jelentősen megterhelték a családokat és az alapítványt, a növekvő költségekkel párhuzamosan pedig drámaian csökkent a vállalatok részéről érkező támogatás is. Egy apró segítség a nyaralás alatt most hatalmas erővel bír a szülők nélkül élő gyerekek számára.

Köszönjük minden szállodai partnerünknek a bizalmat és a kitartást, hogy ebben a nehéz helyzetben is mellettünk állnak!

Sok szállóvendéget, a minket választó vendégeknek pedig kellemes nyarat kívánunk!

Hasznosnak találtad a cikket?
Oszd meg az ismerőseiddel a Facebookon!
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Mit csinál az SOS Gyermekfalvak?

Célunk, hogy az állami gondoskodásban élő vagy veszélybe került gyerekek számára a felnövekedéshez szeretetteli, biztonságos környezetet, az önálló életkezdéshez pedig támogató hátteret nyújtsunk. Tevékenységünk alapja a gyerekek iránti szeretet és tisztelet, a szakmai felkészültség és az elkötelezettség. Büszkék vagyunk rá, hogy gyerekek sorsát tehetjük jobbá! Hisszük, hogy minden gyerek megérdemli az esélyt a teljes életre.

Iratkozz fel az SOS Gyermekfalvak hírlevelére, hogy szakértő tanácsokat, érdekes tanulmányokat, izgalmas kutatásokat, aktuális információkat olvashass a gyermekvédelem és a gyermeknevelés legaktuálisabb kérdéseiről!

SOS Gyermekfalvak
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.