Kékszalag 2013 – Élményterápia a Balatonon

2013.07.25
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Újra jótékony célú vitorlásverseny a Balatonon. Az SOS Gyermekfalvak lakói is vízre szállnak.

Dummy pictureA hagyományteremtő szándékkal útjára indított kezdeményezés célja, hogy versenyprogramok keretei között élményterápiás céllal, a lelki rehabilitációt elősegítve, kikapcsolódást biztosítson a bármely okból nehéz élethelyzetben lévő gyermekek részére. A sorozat a 45. Kékszalaggal vette kezdetét, majd augusztus 8-án az SOS Gyermekfalu Regattán az SOS Gyermekfalvak lakói próbálhatják ki a balatoni hajózást.
Az esemény fővédnöke Litkey Farkas, tízszeres Kékszalag győztes vitorlázó a 2013-as Kékszalag alkalmával újabb győzelmet aratott.

Dummy picture

A karitatív versenysorozatot rövid idő alatt számos vitorlázó biztosította támogatásáról, lehetővé téve, hogy hajójukkal egy rövid pályaverseny keretein belül kóstolhassanak bele a meghívott gyermekek a vitorlázás élményeibe.
A programok szervezői közül kiemelkedik Bakóczy Kálmán vitorlázó, aki évek óta gondoskodik az SOS Gyermekfalvak kis lakói részére jótékonysági vitorlásverseny rendezéséről.
A gyermekek számára megrendezésre kerülő jótékony célú vitorlásversenyek nagy sikert arattak mind a vitorlázók, mind a meghívott gyermekek körében!

Hasznosnak találtad a cikket?
Oszd meg az ismerőseiddel a Facebookon!
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Mit csinál az SOS Gyermekfalvak?

Célunk, hogy az állami gondoskodásban élő vagy veszélybe került gyerekek számára a felnövekedéshez szeretetteli, biztonságos környezetet, az önálló életkezdéshez pedig támogató hátteret nyújtsunk. Tevékenységünk alapja a gyerekek iránti szeretet és tisztelet, a szakmai felkészültség és az elkötelezettség. Büszkék vagyunk rá, hogy gyerekek sorsát tehetjük jobbá! Hisszük, hogy minden gyerek megérdemli az esélyt a teljes életre.

Iratkozz fel az SOS Gyermekfalvak hírlevelére, hogy szakértő tanácsokat, érdekes tanulmányokat, izgalmas kutatásokat, aktuális információkat olvashass a gyermekvédelem és a gyermeknevelés legaktuálisabb kérdéseiről!

SOS Gyermekfalvak
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.