Közel 300 kisbaba tölti élete első hónapjait kórházakban, mert szülei elhagyták, vagy nem tudják hazavinni. Összefogást hirdet az alapítvány kampányában az elhagyott csecsemőkért. Kritikus a helyzet a gyermekvédelemben. Az országos nevelőszülőhiány miatt...
Hírek
Akkreditált traumaérzékenyítő képzés indult pedagógusoknak
Idén nyáron az iskolákban, óvodákban dolgozó pedagógusok számára is elindítottuk akkreditált traumaérzékenyítő képzésünket. Augusztus 28-30-a között tartottuk az első tréninget gyermekvédelemben dolgozó szakemberekkel közösen, kilenc pedagógus részvételével. A képzés...
10 millió forint az SOS-ben állami gondoskodásban élők életkezdési esélyeinek javítására
Szeptember hagyományosan a környezeti és társadalmi fenntarthatóság hónapja a K&H-nál. Ebből az alkalomból a K&H 10 millió forinttal támogatja az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa Életkezdési Alapját, amely az állami gondoskodásban nevelkedett fiatalok...
A Forma-1 futam végéig lehet licitálni Max Verstappen által dedikált különleges versenyruhákra!
Saját versenyoverallját, sisakját és kesztyűjét bocsátja licitre Dr. Hetzman T. László, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) orvosi delegáltja, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság egyik főorvosa. A különleges ereklyéket a sportág háromszoros világbajnoka,...
Aranyat ért az Árvácskák kampány
Tegnap két díjat is kapott az SOS Gyermekfalvak a Magyar Public Relations Szövetség PREXA versenyén: megnyertük a kommunikációs szakma éves legnagyobb elismerését, a fődíjat és társadalmi felelősségvállalás kategóriában is elvittük az aranyat október 7-ei Árvácskák...
Ünnep a Gyermekfalvakban – június 23.
1919-ben ezen a napon született az első SOS Gyermekfalu megálmodója és megalapítója. Szerte a világon ezen a napon azt ünnepeljük, hogy a családias légkört biztosító gyermekfalvak ma is szerető otthont biztosítanak a családjukat vesztett gyerekeknek. Idén is...
„Azt kívánom az apukámnak, hogy ne haljon meg!”
Vasárnap apák napja, ebből az alkalomból gyerekek vallottak őszintén édesapjukról. Az SOS Gyermekfalvak kampányában állami gondoskodásban élő gyerekek beszélnek arról, mit szeretnek és mit nem szeretnek az édesapjukban. „Azt szeretem az apukámban, hogy felfújta a...
Gyerekparadicsom lett Kecskemét
Minden évben nagyon várjuk a gyereknapot, mert ezidőtájt Kecskemét gyerekparadicsommá változik. Így volt ez idén is: kicsik és nagyok együtt vigadtunk. Mivel ez épp egy kapcsolattartási napra esett – amikor a vér szerinti családok meglátogatják az SOS-ben élő...
Az SOS Gyermekfalvak közleménye az elnöki kegyelem kapcsán
A bicskei gyermekotthonban elkövetett bűncselekmény egyik bíróság által elítélt vádlottja kegyelmet kapott egy olyan ügyben, ahol gyermekek sérelmére követtek el szexuális zaklatást. Az SOS Gyermekfalvak elítéli a bántalmazás minden formáját. Családjukból...
Közös nyilatkozat a gyermek legfőbb érdekéről a KEH 2787/6/2023. számú elnöki kegyelmi határozattal összefüggésben
NYILATKOZAT a gyermek legfőbb érdekéről a KEH 2787/6/2023. számú elnöki kegyelmi határozattal összefüggésben A Gyermekjogi Civil Koalíció, mint a legnagyobb magyarországi gyermekjogokkal foglalkozó szakmai hálózat, megdöbbenéssel értesült arról, hogy a bicskei...
BIZTONSÁGBAN LENNI. KARÁCSONYKOR. ÉS UTÁNA IS.
Bántalmazó elől menekülni. Utcára kerülni télvíz idején. Olyan krízisek, amikor egy gyermek veszélybe kerül. Állj mellénk, hogy ne veszítsék el a szüleiket! Lépjünk időben! Juli minden zajra összerezdült, minden érintéstől felszisszent, amikor anyukájával...
2000 árvácskát ajándékozott el az SOS a Nyugatinál
Ennyi nevelőszülő hiányzik ugyanis ahhoz, hogy minden gyerek családban nőhessen fel. Október 7. az állami gondoskodásban élő gyerekek napja az SOS Gyermekfalvak kezdeményezésére. Ebből az alkalomból információs és társadalmi érzékenyítő kampányt folytattunk, hogy...
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.
Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!












