A kőszegi SOS gyermekfaluban ebben semmi különös nincs. Három kontinensről érkeztek önkéntesek, hogy tehermentesítsék a nevelőszülőket és lefoglalják az örökmozgó ovisokat a nyári szünetben. Hong Kong, Spanyolország, Lengyelország, Szomália, Nyugat-Szahara,...
Hírek
Van, akinek a nyár nem csak a játékról szól
Itt van a nyár, sokan indulnak a gyerekek közül táborba, hogy feltöltődve vágjanak neki a következő tanévnek. Gábor majdnem egy évig anyukáját ápolta, ahelyett, hogy iskolába járt volna. Az SOS Gyermekfaluban újra gyerekként élhet, focizhat, játszhat, bringázhat....
Fiatalokat képeztünk ki önkéntes munka szervezésére az ELTE-n
Önkéntes munka a gyermekvédelmi szervezetekben címmel szemináriumot indítottunk. Idén 20 fiatal végzett nálunk sikeresen. A valós életben sajnos ritkán van lehetőség arra, hogy a gyerekekkel foglalkozó különböző szakemberek csoportban együttműködjenek egymással, pedig...
Szabályosan közlekednek a kecskeméti gyerekek
Mostantól az összes kecskeméti gyerek fogja tudni, hogy melyik a megállni tilos tábla. Kresz-pályát adtunk át a napokban a kecskeméti SOS gyermekfaluban. A Mecedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. és az AKA Zrt. segítségével készült Kresz pályán a gyerekek a...
Ha egy gyerek elveszíti a szüleit, kevésbé mer nagyot álmodni
Erre jutott az SOS Gyermekfalvak felmérése, amit több száz családban és állami gondoskodásban élő gyerek körében végzett gyereknap alkalmából. Miről álmodnak a magyar gyerekek 20016-ban? Megdöbbentő különbségeket tapasztalt az SOS Gyermekfalvak az állami...
Néha egészen pici babák maradnak magukra
Fájdalmas belegondolni, milyen nehéz helyzetben lehet az a család, ahol egy újszülött kisbabára nem irányul kellő figyelem. Eszterke már 3 hónapja él az SOS Gyermekfalvakban, pedig még csak 6 hónapos. Eszterkét nem várták. Családja nem volt felkészülve az újszülött...
Madárterápiával segítjük a gyerekeket
Gondoltad volna, hogy nemcsak lovakkal és kutyákkal lehet gyerekeket terápiázni, hanem madarakkal is? Átadtuk első Madárterápiás házunkat Helvécián a Madarak és Fák Napja alkalmából. Összesen több mint ötven pinty, fürj, papagáj segíti a helvéciai és kecskeméti...
Szülők nélkül élő gyerekek Budapest terein – elindult az SOS Gyermekfalvak anyák napi kampánya
400 életnagyságú papírkarton-gyerek foglalta el az Akváriumot és Budapest tereit pénteken. Az SOS Gyermekfalvak anyák napi kampányával a szüleik nélkül élő, nehéz sorsú gyermekekre hívja fel a figyelmet. Ma mintegy 22 ezer gyermek nem a vér szerinti szüleivel él. Ők...
SOS-es gyerekek is fellépnek a Fesztiválzenekar koncertjén
Az SOS Gyermekfalvak fiataljai is táncolnak június 3-án a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) TérTáncKoncertjén a budapesti Hősök terén. 500 fiatal készül országszerte, hogy fellépjenek a BFZ nagyszabású szabadtéri eseményén, ahol Stravinsky Kártyajáték című darabja fog...
Nevelőszülőket keres az SOS Gyermekfalvak
Magyarországon közel 22 ezer gyermek nem a vér szerinti szüleivel él. Országosan többszáz nevelőszülőre lenne szükség, ha be akarnánk tartani az új jogszabályi előírásokat. Az SOS Gyermekfalvak nevelőszülőket keres. A nevelőszülők otthont biztosítanak a családjukból...
EGYÜTT RÁGUNK, EGYÜTT NEVETÜNK
2016-ban ismét lesz Gyerek ARC pályázat és kiállítás. Az ARC, az Orbit főtámogatásával pályázatot hirdet 6-14 év közötti gyerekek számára. Az Orbit, mint az SOS Gyermekfalvak elkötelezett támogatója idén április 1. és június 30. között széles körű társadalmi...
Biztonságos médiahasználatra tanít minket az NMHH
Biztonságos médiahasználat témakörben támogatja a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az SOS Gyermekfalvakat második éve. Idén Kőszegen, Szegeden és Budapesten vehettek részt a gyerekek és az SOS nevelőanyák egy izgalmas interaktív tréningen....
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.
Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!












