Gyermeki Jogok Kiáltványa

2014.05.20
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Az SOS-Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa is arra kéri a képviselőket, képviselőjelölteket, hogy segítsék a gyermekjogok védelmét és teljesülését az egész világon!

A Gyermeki Jogok Kiáltványa – amit közösen fogalmazott meg az Eurochild, az UNICEF, az SOS Gyermekfalvak Nemzetközi Szervezete, a Save the Children és számos más nemzetközileg is elismert gyermekjogi, gyermekvédő szervezet – felhívja a figyelmet arra, hogy a következő Európai Parlamentnek biztosítania kell minden intézményi kapacitást a gyerekek érdekeinek érvényesítésére minden területen, illetve számon kell kérnie minden EU-s intézményen a meglévő törvényi kötelezettségek betartásának ellenőrzését.  
 


A 2014. május 25-i Európai Parlamenti választások közeledtével mi is felkértük az EP jelölteket, megválasztásuk esetén támogassák és ösztönözzék az EU-t, hogy minden szakpolitika és intézkedés középpontjában a gyermeki jogok álljanak, hiszen minden gyermeknek függetlenül szociális, családi és egészségügyi hátterétől joga van a boldog gyermekkorhoz és a jó minőségű ellátásokhoz!  
 

Tudjon meg többet a kiáltványról: www.childrightsmanifesto.eu

Hasznosnak találtad a cikket?
Oszd meg az ismerőseiddel a Facebookon!
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Mit csinál az SOS Gyermekfalvak?

Célunk, hogy az állami gondoskodásban élő vagy veszélybe került gyerekek számára a felnövekedéshez szeretetteli, biztonságos környezetet, az önálló életkezdéshez pedig támogató hátteret nyújtsunk. Tevékenységünk alapja a gyerekek iránti szeretet és tisztelet, a szakmai felkészültség és az elkötelezettség. Büszkék vagyunk rá, hogy gyerekek sorsát tehetjük jobbá! Hisszük, hogy minden gyerek megérdemli az esélyt a teljes életre.

Iratkozz fel az SOS Gyermekfalvak hírlevelére, hogy szakértő tanácsokat, érdekes tanulmányokat, izgalmas kutatásokat, aktuális információkat olvashass a gyermekvédelem és a gyermeknevelés legaktuálisabb kérdéseiről!

SOS Gyermekfalvak
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.