Az előző bejegyzésben megismerkedtünk Nyerges Krisztina SOS-nevelőanyával és nyolc neveltjével.
Hogy mi lesz a 16 éves lányanya és csecsemőjének sorsa? Krisztina optimista, hisz benne, hogy a lány majd szakmát szerez. 21 éves koráig itt maradhat, aztán ha kiköltözik, és meg tudja teremteni a körülményeket, ki tudja vinni a gyereket. Korábban már előfordult, hogy egy fiatal felnőtt neveltje visszakerült, mikor terhes lett, mert nem volt hova mennie a babával. Akkor még 24 éves korig maradhattak utógondozásban a fiatalok. Mikor a baba féléves lett, az anya kiköltözött és elkezdte rendbe tenni az életét, és ötéves korában magához tudta venni a gyereket, azóta is ő neveli. „Az annyival volt könnyebb helyzet, hogy az anyát is én neveltem fel” – teszi hozzá a nevelőanya.
Persze aki felnő, az is kikerül. Krisztina büszke rá, hogy a neveltjei mind szakmát szereztek, dolgoznak, gyereket nevelnek. „Persze nem a középosztályhoz tartoznak, mind küszködik, mint fél Magyarország, de mindenki nagyon szépen neveli a gyereket.” Kertész, ápolónő, lakatos, sorolja a végzettségeket. A 25 gyerek között még nem volt, aki felsőfokú diplomát szerzett volna, de az egyik volt neveltje most fog felvételizni egy műszaki főiskolára, ő már elkerült innen az ifjúsági házba. Az ifjúsági házban a nagyobb kamaszok próbálgathatják az önállósodást, még nevelői segédlettel. Aki a felsőoktatásba jár, az 25 éves koráig maradhat utógondozott.
Hogy néz ki egy átlagos nap? A nevelőanya ötkor kel, előkészíti a reggelit, a gyerekeket hatkor ébreszti. A hat gyerek jelenleg három különböző iskolába jár, ők elindulnak. Utána rendet rak, adminisztrál, takarít, vásárol, ügyeket intéz. Napközben most csak a kismama és a csecsemő vannak otthon. Hétvégén Krisztina főz a csapatra („nem válogatósak” – mondja), hétköznap az iskolában esznek. Mikor megjönnek az iskolások, átnézi az üzenőfüzetet, a tolltartót, a kicsivel még olvas, aztán vacsora. Utána minden gyereknek van feladata a háztartásban. Esti mesét a tévében néznek, és 9-kor szigorúan alvás.
A szolgálat napi 24 órán át tart. Krisztina összegyűjti a szabadnapjait, és havonta öt napra hazautazik a családjához, akkor egy állandó helyettes – mindig ugyanaz – van a gyerekekkel. Betegállományban még nem volt 23 év alatt, ha belázasodik, a nagy gyerekek segítenek. Ha valamelyik gyereket váratlanul kórházba kell vinni, akkor elindul, és közben hívja a szomszéd házbeli nevelőanyát, hogy otthagyta a gyerekeket. Magánéletet a szabadsága alatt tud élni. Mikor felvették, még csak egyedülálló nőket alkalmazott az SOS, azóta már házas nők is lehetnek nevelőanyák, olyankor a férj és a gyerekek is itt laknak a faluban. Hogy lehet ezt az életformát bírni? „Én szeretem. Ehhez kell egy bizonyos megszállottság” – mondja szerényen. Mindig van valami apró öröm. Mikor jön haza a gyerek az iskolából és szorongatja a pogácsát a kezében: „anya, ezt neked hoztam”. Egy kislány egyszer azt mondta: „mami, ha te öreg leszel, akkor én főzök, mosok rád, és pakolom a botodat.” Az ilyenekért érdemes csinálni.
Ami a legnehezebb számára: a papírmunka. A gyerekek ellátmányával szigorúan el kell számolni minden hónapban, gyűjteni a számlákat, táblázatban vezetni, mennyit költött élelmiszerre, ruházatra, iskolaszerre. A gyerekekről félévente jelentést készít a gyámhivatalnak, fejlesztési terveteket ír. Erre sajnálja az időt, inkább a gyerekekkel foglalkozik.