Egy újabb sikeres örökbeadáson vagyunk túl!

2018.03.19
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

A Mellow Mood Hotels „örökbe fogadta” egyik nevelőszülőnk házát a kecskeméti SOS gyermekfaluban. A jelképes „örökbefogadással” a Mellow Mood Hotels 2018-ban 1,5 millió forint összeggel támogatja az SOS-t, ami egy ház éves fenntartási költsége.

Az SOS Gyermekfalvakban élő 400 gyerek nevelőszülőknél, családias környezetben, családi házban nőhet fel. A Gyermekfalvak egyik sajátossága, hogy a testvéreket nem szakítják el egymástól. Nem ritka, hogy akár öt testvér is egy családba kerül, ami jelentősen megkönnyíti a súlyos traumákat átélt gyerekek számára a beilleszkedést.
Száz Dóri az egyik legfiatalabb nevelőszülőnk, de máris 6 gyereket nevel párjával együtt, köztük két testvérpárt.

Dóri édesanyja is nevelőszülő az SOS-ben, így lánya szinte belenőtt ebbe a szerepbe. Bár pár évig óvónőként dolgozott, de a szíve visszahúzta az SOS-hez. A Mellow Mood Hotels képviselőit, Blandl Judit általános igazgatót és Schwindt-Kiss Andrea Marketing és Kommunikációs igazgatót friss pogácsával várták a gyerekek.
Dóri és a gyerekek történetét itt olvashatjátok: https://gyereksorsok.hu/tobbet-tanultam-a-lanyomtol-mint-eddig-barkitol/

Köszönjük a támogatást!

 

 

Hasznosnak találtad a cikket?
Oszd meg az ismerőseiddel a Facebookon!
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Mit csinál az SOS Gyermekfalvak?

Célunk, hogy az állami gondoskodásban élő vagy veszélybe került gyerekek számára a felnövekedéshez szeretetteli, biztonságos környezetet, az önálló életkezdéshez pedig támogató hátteret nyújtsunk. Tevékenységünk alapja a gyerekek iránti szeretet és tisztelet, a szakmai felkészültség és az elkötelezettség. Büszkék vagyunk rá, hogy gyerekek sorsát tehetjük jobbá! Hisszük, hogy minden gyerek megérdemli az esélyt a teljes életre.

Iratkozz fel az SOS Gyermekfalvak hírlevelére, hogy szakértő tanácsokat, érdekes tanulmányokat, izgalmas kutatásokat, aktuális információkat olvashass a gyermekvédelem és a gyermeknevelés legaktuálisabb kérdéseiről!

SOS Gyermekfalvak
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.