Barabás Évi Kőszegen

2010.10.19
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

A Samsung jóvoltából az összes gyermekfaluban családonként egy-egy fényképezőgépet vehettek birtokukba a gyerekek. Barabás Évi, jótékonysági nagykövetünk is a kőszegi SOS gyermekfaluban járt a hétvégén.

A Samsung jóvoltából az összes gyermekfaluban családonként egy-egy fényképezőgépet vehettek birtokukba a gyerekek, akik nem kisebb feladatot kaptak, mint egy igényes, szép és személyes album fotóinak megalkotását. A fotók a gyermekfalvakban élő gyerekek szemszögéből mutatják majd be az őket körülvevő világot.

Évit kitörő örömmel, régi ismerősként és nagy szeretettel fogadták a kőszegi gyermekfalu lakói. Az együtt töltött nap alatt sok szép fotó készült, de az utolsó kérdés mégis ez volt: „De ugye eljössz megint karácsonykor mézeskalácsot sütni?”

A legjobb alkotások november 2-a után lesznek láthatóak a Samsung facebook oldalán:

http://www.facebook.com/SamsungMagyarorszag

 

Hasznosnak találtad a cikket?
Oszd meg az ismerőseiddel a Facebookon!
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Mit csinál az SOS Gyermekfalvak?

Célunk, hogy az állami gondoskodásban élő vagy veszélybe került gyerekek számára a felnövekedéshez szeretetteli, biztonságos környezetet, az önálló életkezdéshez pedig támogató hátteret nyújtsunk. Tevékenységünk alapja a gyerekek iránti szeretet és tisztelet, a szakmai felkészültség és az elkötelezettség. Büszkék vagyunk rá, hogy gyerekek sorsát tehetjük jobbá! Hisszük, hogy minden gyerek megérdemli az esélyt a teljes életre.

Iratkozz fel az SOS Gyermekfalvak hírlevelére, hogy szakértő tanácsokat, érdekes tanulmányokat, izgalmas kutatásokat, aktuális információkat olvashass a gyermekvédelem és a gyermeknevelés legaktuálisabb kérdéseiről!

SOS Gyermekfalvak
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.