Auchan
2007 óta támogatónk. Az áruházlánc tavalyi sikeres CRM akciója idén megismétlődött. Most karácsonyi álmokat gyűjtöttünk a hétvégén. Ezekben az akciókban az áruház a vásárlóival összefogva valósítja meg társadalmi felelősség vállalását. Reményeink szerint 2016-ban akár...
Családmegerősítő karácsony Battonyán
Családias hangulatban, a volt gyermekfalu közösségi épületében ünnepeltük meg december 16-án az SOS Családmegerősítő Programjában résztvevő családokkal közösen a program első Karácsonyát, valamint az együtt töltött első félév sikereit. A gyermekek kézműves programokon...„Nem néznek le, hogy szegények vagyunk, hogy öt gyerekünk van”
Családmegerősítő programokat működtet az SOS Gyermekfalu Békés megyében, a cél annak megelőzése, hogy a gyereket kiemeljék a családból. A gyereknevelés mellett az élet gyakorlati kérdéseiben is segítséget kapnak a válsághelyzetben levő családok. A cikk rövidített...
