Több százan vannak: szeretetre, ölelésre vágynak. Ők azok a kisbabák, akik születésük után nem hagyhatják el a kórházat az édesanyjukkal, hanem hosszú hónapokra, akár évekre is ott maradnak. A maradás oka az ő esetükben nem egészségügyi problémákra vezethető vissza, hanem arra, hogy a szociális ellátó rendszer nem talál nekik megfelelő gondozási helyet. Ma mintegy 300 kisbaba tölti napjait kórházakban, ahol a szükségleteikről gondoskodnak, de arra a nincsen elég erőforrás, hogy érintésből, ölelésből, meséből, fejlesztésből, szeretetből eleget kapjanak. A mai magyar gyermekvédelmi rendszer egyik legfájóbb és legégetőbb feladata a kórházban ragadt csecsemők ügyének rendezése. Az SOS Gyermekfalvak az ő érdekükben indította el idén Babaringató önkéntes programját.
Szilvási Léna, az SOS Gyermekfalvak szakmai igazgatója és Szabóné Lippényi Dóra, pályázati projektvezető mesélnek most arról, hogyan született meg a Babaringató program ötlete, mi kellett annak megvalósításához és mire van valójában szükségük a kórházban hagyott kisbabáknak.
Miért különösen fontos, hogy a kórházban hagyott babákat rendszeresen kézbe vegyék, felemeljék, ne csak az etetésre, testi szükségleteik kielégítésére korlátozódjon az emberi kapcsolatuk?
Szilvási Léna: Egy csecsemő biológiailag arra van huzalozva, hogy a születése után szoros testi kapcsolata legyen eleinte az édesanyjával, majd később más családtagokkal. Az anya illata, érintése, hangja, ölelése mind természetes folytatása a magzati növekedésnek és feltétele az idegrendszer békés fejlődésének. Az anya elérhetősége, kiszámítható jelenléte és testi közelsége az alapja az ősbizalom kialakulásának. Igy tapasztalja meg a csecsemő, hogy szükségleteire választ kap. Az ősbizalom kialakulásának érdekében fontos, hogy a csecsemő a születési utáni hónapokban őt egyre jobban ismerő kezekben van. Ez rendszerességet, sok ismétlődő interakciót jelent. A babát ringató önkéntesek soha nem tudják helyettesíteni az anya állandó jelenlétét. De tudják csökkenteni az állandó kapcsolat hiányából származó ártalmakat!
Mikor született meg az a gondolat, hogy az SOS Gyermekfalvaknak tennie kell valamit a kórházban hagyott babákért és mióta dolgozik az alapítvány az e célból létrehozott Babaringató programján?
Szilvási Léna: 2024 őszén elsőként indítottunk kampányt a kórházban maradt babákért. Ezután jelentek meg az első, már a pontos számokra vonatkozó hírek a sajtóban arról, hogy nagyjából 300 csecsemő van országosan a kórházakban, amit egészségi állapotuk nem indokol. Szakmán belül már korábban is érkeztek jelzések erről a jelenségről, de valamiért nagy titkolódzás övezte a témát. Nem lehetett pontos adatokhoz hozzáférni.
A sajtóhírek megjelenése után azonnal megkerestünk egy kórházat, ahol a szülészet és gyerekosztály orvosai és ápolói örömmel fogadták megkeresésünket, hiszen ők is azt tapasztalták: tarthatatlan helyzet, hogy csecsemők a szülészeti és gyermekosztályokon vannak hónapokig, bizonyos esetekben akár évekig.
Azonban ahhoz, hogy az önkéntes program elinduljon a kórházban az Országos Kórházi Főigazgatóság engedélyére volt szükségünk. Ezt kérvényezte a kórház. Az SOS pedig az egészségügyi államtitkárság támogatását kérte. Bár az államtitkárságnak tetszett a programunk és felkarolta a kezdeményezésünket, ennek ellenére egy évbe telt, mire megkaptuk az OKFŐ engedélyét a program elkezdéséhez. És még egy félév kellett ahhoz, hogy a tavasz végén, végre valóban elindulhasson a Babaringató program. Tudva, hogy a gyermekvédelem területén mindenek felett áll a gyerekek biztonsága és a működőképes szakmai protokollok kialakítása, akkor testközelből megtapasztaltuk: az idő nem mindenkinek ugyanezt jelenti. Miközben a hivatalok a maguk bürokratikus módján végezték a munkájukat, mi pontosan éreztük, hogy egy kórházi baba számára minden egyes, gondoskodást, törődést nélkülöző nap számít!
Egy csecsemő biológiailag arra van huzalozva, hogy a születése után szoros testi kapcsolata legyen eleinte az édesanyjával, majd később más családtagokkal.
Több éves munkafolyamattal a hátatok mögött, most, hogy már elindult a Babaringató önkéntes program, mit láttok a program legnagyobb kihívásának?
Szilvási Léna: Hogy találjunk olyan önkénteseket, akik rendszeresen és hosszabb időn keresztül tudják vállalni ezt a feladatot…
Szabóné Lippényi Dóra: A kórházban azt tapasztaljuk, hogy a legtöbb ápoló nagy elhivatottsággal és gondossággal végzi a feladatait, de egy-egy műszakban egyedül látják el a szülő nélkül ott lévő babákat és nagyon szigorú protokollok alapján dolgoznak, óriási felelősség hárul rájuk, rengeteg az adminisztrációs terhük. Emiatt nem tudnak azonnal reagálni a kisbabák szükségleteire. Amikor az önkénteseink ott vannak, akkor nekik viszont nagyon nehéz kezelni azt a frusztrációt, hogy ők tudnának többet tenni, de nem lehet, mert épp nem az a kisbaba igényelne gondoskodást, akivel ők foglalkoznak, illetve, hogy az önkéntesek az együttműködési megállapodás alapján ápolási feladatokat nem végezhetnek. Emellett az önkéntesek támogatására is nagy figyelmet fordítunk, apró, egészen kis lépésekben tudunk csak haladni.
A kisbabákkal való foglalkozás gondolata természetesen sok embert megmozgat, mindenki segíteni szeretne rajtuk. A Babaringató programra is rengeteg önkéntes jelentkezett. Milyen volt a kiválasztási folyamat? Mire figyeltetek az önkéntesek kiválasztása során?
Szilvási Léna: A mi önkéntes programunk sajátossága az volt, hogy elsősorban olyan önkénteseket kerestünk, akik elvégezték a nevelőszülői felkészítő képzést, alkalmasnak bizonyultak nevelőszülőnek. De az akkori élethelyzetük nem engedte, hogy valóban belefogjanak a nevelőszülői hivatásba. Őket kerestük meg első körben. Később kerestünk még önkénteseket nevelőszülőink és munkatársaink között. Tehát az egyik legfontosabb kiválasztási szempont azok volt, hogy legyen tudásuk és tapasztalatuk a hátrányos helyzetű, traumatizált gyerekekkel kapcsolatban.
Szabóné Lippényi Dóra: A másik szempont az volt, hogy mi is ismerjük őket, legyen velük tapasztalatunk, hiszen nagyon szenzitív, rendkívül nagy megbízhatóságot igénylő környezetben kell helyt állniuk. Egyeztettünk olyan civil szervezettel, akik hosszú évek óta vannak jelen önkéntes programmal más kórházakban, ők elmondták, hogy pszichológiai alkalmassági szűrést és több mint fél éves gyakorlatot követően engedik csak be az önkénteseiket a kórházba. Közös felelősségünk, hogy csak olyan önkéntesek vehessenek részt a programban, akik megfelelő pszichés állapotban vannak, szakmailag felkészültek és kellő tapasztalattal, ismeretekkel rendelkezzenek a legvédtelenebb, legkiszolgáltatottabb sorsú csecsemőkről és a velük való bánásmódról.
Szilvási Léna: Végül az első toborzás után eltelt egy év. Itt is történt lemorzsolódás, a legkitartóbbak maradtak a programban. A következő szűrő az volt, hogy ki tudja vállalni valóban a heti rendszeres jelenlétet egy vagy több alkalommal. Így végül nyolc önkéntessel indult el a program.
Az önkéntesek mindent megtesznek azért, hogy egy picit enyhítsék a magányt, az egyedüllétet, az érintés hiányát.
Hogy zajlott az önkéntesek képzése, kik vettek részt benne?
Szilvási Léna: Az önkéntesek képzését a kórházzal együttműködésben valósítottuk meg. Az SOS nyújtott egy általános önkéntes képzést és egy pszichológiai felkészítést. A kórház pedig higiéniai, betegbiztonsági, titoktartási és alapvető gondozási feladatokra vonatkozó képzést nyújtott. A képzések elvégzése is egy kiválasztási kritérium volt.
Szabóné Lippényi Dóra: Folyamatosan biztosítunk a programban lévő önkénteseknek szupervíziót, hiszen lelkileg rendkívül megterhelő helyzetben kell helyt állniuk. Nagyon nagy sikernek látom azt, hogy ilyen fantasztikusan elhivatott önkéntesekkel dolgozhatunk együtt!
Mik az első visszajelzések a Babaringató programról, mik az eddigi tapasztalatok?
Szabóné Lippényi Dóra: A kapcsolattartónk, aki egyben felelős a programért a kórházon belül, arról számolt be, hogy nyugodtabbak a babák, miután eljönnek az önkéntesek tőlük. Beszámoltak első mosolyokról is. Limitált az idő, amit ott tölthetnek az önkénteseink, limitált az, hogy hány kisbabával tudnak foglalkozni, de ezek között a körülmények között is mindent megtesznek azért, hogy egy picit enyhítsék a magányt, az egyedüllétet, az érintés hiányát.
Mi lesz a program jövője? És ami még ennél is sokkal fontosabb: mi lesz a kórházban hagyott babák sorsa? Tervezi-e az alapítvány további kórházak bevonását? Ha igen, mi ennek a legnagyobb nehézsége?
Szilvási Léna: Látva a kormányzat elkötelezettségét és tervezett lépéseit, a kórházban ragadt csecsemők ügye remélhetőleg rendszerszintű változás előtt áll. Addig is részt veszünk további önkéntesek képzésében. Tervezzük azt is, hogy ezeket a tapasztalatokat fel tudjuk használni további tartós önkéntes programokhoz: pl. fiatal, hátrányos helyzetű anyák támogatásához abban, hogy a gyermeküket ők tudják felnevelni.
Segíts, hogy egyetlen csecsemőnek se kelljen hónapokig kórházban, szerető gondoskodás nélkül feküdnie… Támogasd Te is Babaringató önkéntesprogramunk képzéseinek megszervezését!