Amikor társadalmi igazságosságról beszélünk, leggyakrabban anyagi különbségekre, oktatáshoz vagy lakhatáshoz való hozzáférésre gondolunk. Ritkábban merül fel, hogy a mentális egészséghez való hozzáférés legalább ennyire egyenlőtlenül oszlik el, pedig a pszichés biztonság, a lelki egyensúly ugyanúgy alapvető szükséglet, mint a fizikai biztonság. Ehhez járul hozzá az SOS EASE programja.
A szegénység, a bizonytalan családi háttér, az intézményi ellátásban töltött évek vagy a társadalmi kirekesztettség nemcsak külső nehézségeket jelentenek, fokozott érzelmi terheléssel járnak. Gyakran azok a fiatalok, akik a legnagyobb nyomás alatt élnek, jutnak a legnehezebben megfelelő pszichológiai támogatáshoz. A mentális egészség így könnyen válhat „csendes privilégiumává” azoknak, akik stabilabb körülmények között élnek.
A valódi társadalmi igazságosság azonban azt is jelenti, hogy minden gyermeknek és fiatalnak esélye van érzelmi biztonságra, kapcsolódásra és fejlődésre. Ez nem kizárólag szakpolitikai kérdés, és nem is csak szakellátásban dől el. A mentális jóllét támogatása sokszor hétköznapi, egyszerű helyzetekben kezdődik: közös játékban, figyelmes jelenlétben, egymásra fordított időben.
Az EASE (Early Adolescent Skills for Emotions) módszer egyik alapgondolata, hogy az érzelmi készségek tanulhatók. Fejleszthetők családban, iskolai csoportban, közösségben. Nemcsak akkor, amikor már baj van, hanem megelőzésként, erőforrásként is.
Egy ilyen egyszerű, mégis sokatmondó eszköz a közös „labirintus” játék. Első pillantásra egy logikai feladat: egy nagy méretű poszteren kell megtalálni az utat a starttól a célig. A játék azonban együttműködésre épül, és éppen ettől válik többé puszta feladatnál.
A játék menete
A résztvevők egymás mögött, sorban állnak. Az első játékos a poszter előtt helyezkedik el, kezében egy színes ceruza vagy toll. A játékvezető indítja az időt. „Start!” – az első játékos elkezdi vezetni a vonalat a labirintusban. Tíz másodperc elteltével elhangzik a „Stop!”, és a ceruzát tovább kell adnia a mögötte állónak. A következő résztvevő újabb tíz másodpercig folytatja az utat, majd ismét továbbadja az eszközt. A kör így halad tovább egészen egy perc leteltéig. A közös cél, hogy ezalatt az egy perc alatt sikerüljön kijutni a labirintusból.
A játék nehezíthető azzal, hogy a résztvevők a nem domináns kezükkel rajzolnak, vagy a tíz másodperces köröket öt másodpercre rövidítjük. A hangsúly azonban nem a teljesítményen, hanem a közös élményen van.
A felszín alatt sok minden történik. A résztvevők megtapasztalják az időnyomást, a felelősség megosztását, az egymásba vetett bizalmat. Megjelenhet frusztráció, ha valaki „rossz irányba” indul, és megjelenhet támogatás is: biztatás, humor, oldódás. A közös megoldás élménye erősíti a kapcsolódást, és lehetőséget ad arra, hogy beszélgessünk arról, milyen érzés volt átvenni a feladatot, továbbadni a kontrollt, vagy éppen korrigálni egy hibát.
A mentális egészség támogatása nem mindig nagy beavatkozásokkal kezdődik. Néha egy perc közös figyelemmel indul. Egy olyan helyzettel, ahol mindenki számít, ahol a siker közös, és ahol a hibázás is belefér. Az ilyen élmények különösen fontosak azoknak a fiataloknak, akik életük más területein gyakran kiszolgáltatottságot vagy bizonytalanságot élnek meg.
A Társadalmi Igazságosság Világnapja arra emlékeztet, hogy az esélyegyenlőség nemcsak anyagi kérdés. Az érzelmi biztonság, a meghallgatás, a játékhoz és kapcsolódáshoz való hozzáférés is része annak, hogy egy gyermeknek valódi esélye legyen a fejlődésre.