Segítség az SOS-ből kikerülő gyerekeknek

2019.09.19
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Az önálló, felnőtt életben való elindulás a nevelőszülőknél nevelkedő fiataloknak általában még nagyobb kihívást jelent, mint a hasonló korú társaiknak. Az Orbit évek óta segíti az SOS Gyermekfalvakban élő gyerekeket. 

 

Amíg egy családban élő gyerek rengeteg segítséget és tanácsot kap a szüleitől, amikor önálló életet kezd, a gyermekvédelemben felnövekvő fiataloknak nincs hova fordulniuk, ha nehézségeik támadnak, nincs kit felhívni, nincs kitől tanácsot kérni. Nekik egyetlen esélyük van, nem ronthatják el. Ezért is fontos, hogy ezeknek a gyerekeknek minél több olyan program legyen elérhető, ahol támogatást, ösztönzést, információkat kapnak, ami segíti boldogulásukat a felnőtt életben. Az Orbit idén olyan programok szervezésében segít az SOS Gyermekfalvaknak, amelyek középpontjában a személyiségfejlődés, tudatos jövő tervezés és a karrier-tanácsadás áll.

Nem csak az iskola kezdődött szeptemberben a gyerekeknek, hanem az Orbit önkéntesei is keményen dolgoztak a kecskeméti Tóth László Általános iskolában, ahol az oda járó SOS-es és nem SOS-es gyerekekkel együtt közösen tették rendbe iskolájuk kertjét. A már nagyobb, pályaválasztás előtt álló gyerekeknek a Kék Elefánt Kecskeméti Ifjúsági Közösségi Térrel közösen az Orbit „színeiben” Csobot Adél tartott pályaorientációs foglalkozást.

Az Orbit emellett idén ismét adománygyűjtésre hívta vásárlóit az SOS Gyermekfalvak javára. Ennek keretében minden eladott rágó árának 1 %-a az SOS-ben élő gyerekeket támogatja.

Köszönjük az Orbitnak, Csobot Adélnak, a Kék Elefánt munkatársainak,az iskola dolgozóinak és diákjainak az együttműködést!

 

 

Hasznosnak találtad a cikket?
Oszd meg az ismerőseiddel a Facebookon!
Ma Magyarországon mintegy 23 ezer gyermek él állami gondoskodásban.

Többségük elhanyagolás, érzelmi, fizikai, szexuális bántalmazás, a szülők
szenvedélybetegsége, halála miatt veszítette el családját. Ha Te is segítesz, együtt fordíthatunk a sorsukon!

Mit csinál az SOS Gyermekfalvak?

Célunk, hogy az állami gondoskodásban élő vagy veszélybe került gyerekek számára a felnövekedéshez szeretetteli, biztonságos környezetet, az önálló életkezdéshez pedig támogató hátteret nyújtsunk. Tevékenységünk alapja a gyerekek iránti szeretet és tisztelet, a szakmai felkészültség és az elkötelezettség. Büszkék vagyunk rá, hogy gyerekek sorsát tehetjük jobbá! Hisszük, hogy minden gyerek megérdemli az esélyt a teljes életre.

Iratkozz fel az SOS Gyermekfalvak hírlevelére, hogy szakértő tanácsokat, érdekes tanulmányokat, izgalmas kutatásokat, aktuális információkat olvashass a gyermekvédelem és a gyermeknevelés legaktuálisabb kérdéseiről!

SOS Gyermekfalvak
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.