„Túró, tejföl, lusta banda kelj föl!”
Hogyan élte meg Kinga, amikor balesete után a kómából felébredve megtudta, hogy mindhárom gyermekét állami gondozásba vették? Hogyan volt képes túlélni azt a másfél évet, amikor havonta csak egyszer láthatta őket? Mibe kapaszkodott, mi segített neki talpra állni?
Kinga története a hétköznapi csodák története: a betegségből való felépülésé és az újrakezdésé. Nem utolsó sorban pedig az önzetlen segítségé, amit az SOS Családmegerősítő Programját támogató minden adományozónknak hálásan köszönünk!
Előző évben halt meg a férjem, a nővérem és a nagymamám, aki nevelt engem, gyakorlatilag egy hónap leforgása alatt elveszítettem a fél családomat. Kijöttem a kórházból és senki sem volt mellettem, aki segíthetett volna. Ott voltam egyedül egy tanyán, betegen, és nem volt annyi erőm se, hogy felvágjam a fát, nem tudtam rendesen begyújtani a tél közepén, egy kis elektromos fűtőtest mellett kuporogtam. Én annyira rosszul voltam, hogy nem akartam már semmit, csak aludni és aludni, hogy egyik nap teljen a másik után.
Annyira izgatottan tudtam menni mindig hozzájuk látogatóba, hogy alig bírtam ülve maradni a vonaton, a buszon. Nagyon hosszú volt az út odáig, aztán meg amit együtt tölthettünk, az olyan gyorsan eltelt, mintha más dimenzióban lettünk volna. Az, hogy foghattam a kezüket, megölelhettük egymást, az nekem akkora töltődést adott, hogy elmondani nem tudom!
De minden látogatás után otthagyni a gyerekeit az embernek, szerintem nincs is ennél rosszabb dolog a világon, most is összeszorul a szívem, ha rágondolok. Kegyetlen volt sírni látni őket minden alkalommal, amikor eljöttem, egy kis darab biztos kiszakadt a szívemből.
Amikor mentem a gyerekeket látogatni, mindig kérdezték, hogy anyu, mikor viszel minket végre haza? És elszorult a szívem, mert nem tudtam nekik mit mondani, mert éreztem, hogy fizikailag nem vagyok olyan állapotban, hogy záros határidőn belül ezt meg tudjam csinálni, sokáig még a buszig is alig tudtam kimenni, annyira gyenge voltam, nemhogy rögtön munkát vállalni. Csináltam én szép lassan a dolgokat, de egyszerűen nem láttam a végét. Én már kezdtem elhinni magamról, hogy rossz szülő vagyok, hogy nem vagyok jó anya.
Ekkor hívott fel Judit, hogy az SOS Gyermekfalvak indított egy programot a nehéz helyzetbe került családok segítésére és hallottak a balesetemről. Azt mondta, szeretnének segíteni, találkozzunk. Egyszerűen el sem akartam hinni, hogy ez megtörténhet.
Olyan furcsa volt először, hogy emberként bánnak velem, pedig én annyira, de annyira szégyelltem magam, hogy nem tudtam megtartani a gyerekeimet! Rengeteget beszélgettünk, vicceltek, nevettünk. Már az hatalmas segítség volt, hogy valaki hitt bennem, amikor én épp egyáltalán nem.
Ha az SOS nincs, nem kerültek volna haza a gyerekek. Én ezt egyedül végig csinálni biztos nem tudtam volna.
De most végre megint pörög minden, visszatért az élet a házba, gyerekzsivaj mindenütt, látom őket, hallom őket, ölelhetem őket bármikor. 6-kor ébresztő, hogy „Túró, tejföl, lusta banda kelj föl!”. Régen mindig így keltettem őket iskolába menet, imádták. Mondta is Ábel, amikor hazakerültek, hogy anya, így ébressz minket mindig, mert ez hiányzott. Megreggelizünk, elmennek fogat mosni, felöltöznek, összevesznek huszonnyolcszor a fésűn, harmincszor a csatokon, aztán együtt, kézen fogva indulunk a buszhoz. Elkísérem őket az iskolába, én meg elmegyek dolgozni. Már munkám is van varrónőként, szeretem. Délután megyek értük a suliba, aztán haza, játék, társas, fürdés, vacsora. Minden este meleg ételt főzök nekik, ki vannak éhezve az itthon megszokott ízekre. Bolognai spagetti, sajtos-tejfölös tészta, rántotthús, lebbencsleves – ezek a kedvenceik. Amikor este körbe megyek és betakarom őket, ha lerúgják a takarót, és hallom, ahogy szuszog, alszik mind, imádom. Most az az altatóm, hogy hallgatom a szuszogásukat.
Egy évvel ezelőtt, amikor elmentem egy tükröződő felület előtt és belepillantottam, megdöbbentem, hogy Kinga, az a görnyedt asszony nem lehetsz te! Most meg megint úgy járok, mint régen, egyenes derékkal. A gyermekeimért bármire képes vagyok, minket többet nem lehet szétszakítani!
Miben segített az SOS Gyermekfavak Mobil Családmegerősítő Programja Kingának?
- Elintéztük, hogy az egymástól elszakított testvérek egy nevelőszülőhöz kerülhessenek.
- Segítettünk Kingának eljutni a tanyáról gyermekeit meglátogatni, amíg le volt gyengülve.
- Támogattuk az édesanya orvosi rehabilitációját, hogy felépüljön és el tudja látni a gyermekeit.
- Segítettünk a ház körül, amikor a kómából magához térve Kingának még jártányi ereje is alig volt.
- Támogattuk őt a gyámügyi eljárás során, hogy a három testvér végre hazakerülhessen.
És beszélgettünk és beszélgettünk és beszélgettünk, hogy támaszai legyünk ennek az édesanyának, aki egy váratlan baleset miatt veszítette el gyerekeit. Mert a támogató szavak sokszor mindennél többet érnek!